A fogfájás a legroszabb fájdalom, főleg várandósan

6–9 minutes

03.23. SZOMBAT


01:00 – ez az eddigi legnehezebb terhességem. Talán még annál is nehezebb, amikor fenyegető lepényleválás miatt 0-24-ben feküdnöm kellett. Akkor legalább nem fájt semmim. Persze ma már nem tehetném meg az egész napos pihenést, szóval azért nyilván a kettő közül jelenleg mégis ez a jobb.

Amikor egy pici életet hordunk a szívünk alatt, el kell döntenünk, hogy ki a fontosabb: mi vagy a babánk? Azthiszem ezen nincs is mit gondolkodni, egy igazi anya mindig a babáját fogja előtérbe helyezni maga előtt. Ahogy jelenleg én is teszem.

Reggel az első dolgom lesz hívni a fogorvost és reménykedni benne, hogy esetleg mihamarabb elvállal. Persze szombat lesz, mikor máskor jönne rá az emberre az elviselhetetlen fogfájás…

Közben gyötör a bűntudat is, amiért ennyire elhanyagoltam a vitamin pótlást.

15:00 – Nem is kellett sokat várni, 15 óra körül behívtak. Kaptam érzéstelenítőt. Majd 10 perc után visszamentem, de sajnos a gyulladás miatt nem nagyon hatott. Kaptam mégegyet, ami persze szintén nem hatott, így az orvos kérdezte, hogy megcsinálja-e így, vagy írjon fel antibiotikumot? Úgy voltam vele, ha már itt vagyok inkább kibírom, hátha jobb lesz utána. Szóval zsibbadás nélkül gyökérkezelt. Mondanom sem kell azthiszem, hogy mennyire fájt… De a doki gyors volt és precíz, 10 perc alatt kiszedte az idegeket. Viszont azt mondta, hogy röntgen nélkül nem tudja, mi van a fog alatt, ami ennyire fáj. Így írt fel Aktil duot és felszólított, hogy következő héten mindenképp folytassam a kezelést, akár náluk, akár ott, ahol élek. Gondolom azért, mert nyitva hagyta a fogat, nem tett bele ideiglenes tömést, hátha begennyesedik és akkor tudjon távozni a cucc…
Elindultunk haza. A fejem kétszer akkorára volt duzzadva az érzéstelenítőktől, amik hatottak, csak nem ott, ahol kellett volna. A fogam pedig kétszer annyira fájt, mint előtte…
Így a nap hátra levő része azzal telt, hogy feküdtem, szenvedtem, a falat kapartam képzeletben és legszívesebben sírtam volna… Öblögettem gyógynövényes gyulladáscsökkentő szájvízzel, kétszer mostam fogat szinte egymás után, majd elaludtam 23 óra körül. Szerencsére a férjem volt olyan rendes, hogy átvette az aznapi altatást.
Azt el is felejtettem írni, hogy szinte egész nap nem ettem és nem ittam… Legalábbis 13 óráig, amikor vettünk a Tescoban némi kajcsit. Én csak egy kétszersültes Bake rollst vettem és egy ananászlét, mert harapni továbbra sem tudtam, inkább csak kis falatokat rágni. A gyümölcslé pedig jól telített, azért választottam. Tehát ennyi volt az egész napos evésem és ivásom…

03.24. VASÁRNAP

4:15 – iszonyú fájdalomra ébredtem fel. Az arcom a szám körül és a jobb orrfelem ismét beduzzadt. Felkeltem, hogy bevegyek egy Panadolt, mást nem merek. A Flectort nem szeretném nagyobb adagban szedni, ki tudja mit okoz alapon… Aztán öblögettem megint a szájvízzel és most törölközőbe csavart melegvizes palackkal borogatom az arcom és a fülem, mivel már arrafelé is elhúzódott a fájdalom. Nyomásra ugyanúgy fáj a fogam, de legalább már inni tudok, mert a folyadékra már nem érzékeny. És szörnyen korog a gyomrom, de fogalmam sincs, hogy mit fogok enni reggel. Most ittam két pohár vizet, egyenlően jó lesz. Próbálok még aludni.

09:00 – 9 előtt kicsivel ébredtem. A gyulladás enyhült, de fogam ugyanúgy fájt érintésre. Bevettem egy Panadolt, adtam reggelit a gyerekeknek, majd fogat mostam, öblögettem és visszabújtam az ágyba egy melegvizes palack társaságában.

11:00 – nagy nehezen csipetenként elfogyasztottam egy kakaóscsigát “reggelire”.

12:00 – ismét egyre dagadtabb az arcom, így bevettem egy Flector dolót. Újból fogmosás és öblítés, vizes palack újra töltése meleg vízzel. Pihenés. A mai napot átadtam a férjemnek. Próbálok gyógyulni. Minél kevesebbet beszélek, eszek, mozgatom a számat, annál jobban érzem magam.

Melegvizes palackon aludva próbáltam jobban lenni…

13:00 – Párom elkészítette az ebédet: rántott csirkemell, krumpli pürével. Csipegetek egy kicsit, mert nagyon korog a gyomrom.

Délután aludtunk, pihentünk a gyerekekkel. Én a vizespalackkal aludtam.

Amikor felébredtem ismét nagy fájdalmaim lettek, lüktetett a fogam, a fájdalom ráment a fülemre is.

18:00 – fél órája vettem be egy Panadolt. Most épp pont nem nagyon érzem, hogy hatott volna… A fél arcom gyulladásban van 😞 Fogalmam sincs mit csináljak már, hogy elmúljon, vagy legalább érezném, hogy javul a helyzet… Újra töltöm a meleg vizes palackom, hátha segít egy kicsit.
Férjem meghozta az antibiotikumot, most várok, hogy bevehessem. Nem merem sűrűn szedni a gyógyszereket…
Mindjárt éhen halok… Valamit ennem kell… Mondjuk egy kis nutellás kalácsot minire csipegetve, mint a babáknak…

22:00 – az elmúlt 4 óra volt eddig a legrosszabb. Olyan fájdalmaim vannak, hogy legszívesebben csak sírnék. Csak arra tudok gondolni, hogy legszívesebben kitépném az állkapcsomat.
Közben a vérnyomásom felugrott 145-re. Rosszul is éreztem magam, szörnyen fájt a fejem, szédültem és hányingerem volt már a gyógyszerektől. Bevettem egy dopegytet, kinyitottam az ablakokat a szobában, majd szinte csupaszra öltözve lefeküdtem felpolcolt lábakkal. Próbáltam aludni.

00:00 – kicsit sikerült aludnom. Újra mértem a vérnyomásom, ami ezúttal 125 volt. Megnyugodtam. Kicsit jobban is éreztem magam, a szédülés és az émelygés elmúlt. A fogamról a gyulladás felkúszott az orrom alá. Legalábbis olyan érzés, mintha valami vattát nyomtak volna a bőröm alá. Persze az arcom és a szám még mindig duzzadt. A fejem fájt most eléggé.

A szám, az arcom és az orrom egyik fele be van duzzadva…

03.25. HÉTFŐ


01:00 – bevettem a Flectort, hátha lejjebb húzza a duzzanatot. Közben a fejem jó alaposan bekentem Doterra deep blue-val, ami hamar hatott is és kiiktatta a fejfájásomat. Szörnyen érzem magam, hogy ennyi hülye gyógyszert vettem be. Csak remélni tudom, hogy tényleg nem ártanak a babámnak. Fél 2 körül sikerült elaludnom.

8:00 – végre nem szörnyű fájdalomra ébredtem. Azt nem mondanám, hogy jól vagyok, de a tegnapihoz képest sokkal jobb ez az állapot. A fogam érintésre persze még mindig fáj. A szám továbbra is duzzadt az orrom alatt és még mindig megvan az a bőröm alá benyomott vatta érzet benne. Reggelire egy fél sajtos stanglit ettem parizerrel apróra vágva. Úgy érzem magam, mint amikor a gyerekeknél a hozzátáplálás elején jártunk és már ettek szilárdat is. Akkor pont ekkorákra csipegettem nekik a kajcsikat 😅

A mai nap eltelt különösebb fájdalom nélkül. Persze nem múlt el, de közel sem olyan, mint tegnap.
Beszéltem a háziorvossal, aki szerint a gyógyszereimet mind szedhetem nyugodtan akár egyszerre is, mert jóban vannak egymással és a babának sem ártanak. Persze én azért hagyok néhány óra szünetet köztük, biztos, ami biztos.

03.26. KEDD


0:30 – így estére ismét kicsit erősebbnek érzem a gyulladást. A fogmosás és az öblögetés segített egy kicsit, most már kevésbé feszít. A vatta érzet továbbra is megvan, csak kisebb méretben.

9:00 – meglehetősen jól ébredtem. Tudtam ma reggelizni, ebédelni (harapás nélkül falatkázva). Az antibiotikumon kívülről csak egy Flectort vettem be délután.
Na ez az a javulás, amit vártam! 🙂

Már Miskolcon vagyunk közben, ahova persze elfelejtettem a fogkefémet hozni (nem is én lennék), de legalább minden fontos gyógyszer, öblögető itt van velem.

Remélem innen már csak felfelé vezet az út. Már látni a fényt az alagút végén.

Hozzászólás