A várandósság vége felé közeledve legtöbben már szeretnénk túllenni a nehezén. Ilyenkor a terhesség tényleg egyre terhesebb. És nem utolsó sorban már tűkön ülve várjuk az első nagy találkozást is csöppségünkkel.
A 37. héttől kezdve hivatalosan is indulásra kész a kisbabánk. Mostmár nem számítana koraszülöttnek a picur, így végre megnyugodhatunk, kicsit visszább vehetünk az óvatosságból.
Ilyenkor néhányan elkezdünk türelmetlenek lenni (igen, én is, mindig) és szeretnénk kicsit meggyorsítani a folyamatot. Léteznek szülést megindító praktikák, amiket bárki nyugodt szívvel letesztelhet.
Próba, szerencse 🙂
1. Lépcsőzés és hosszabb séta
Ez talán a legismertebb és legegyszerűbb taktika a szülés megindítására. Míg a 37. hét előtt óva int minden orvos a hosszabb, megerőltetőbb sétáktól, és inkább a pihenést javasolják, addig a koraszülés veszélye után már nyugodtan indulhatunk hosszú gyaloglásokra. Persze mindezt mértékkel. Ha eddig nem sokat mozogtunk, ne most akarjuk körbesétálni a Balatont. És nagyon fontos: mindig legyen nálunk a telefonunk feltöltve!
Sokan úgy tartják, hogy a lépcsőn fel-le sétálás is segít beindítani a szülést.

Saját tapasztalat: amikor bekerültem túlhordással a kórházba unalmamban ha tehettem, sétáltam/lépcsőztem. Napi 15-20 ezer lépést tettem meg a kórház körül keringve és a lépcsőházba fel-le mászkálva. Nálam nem jött be – ❌
2. Bába koktél
Mi az a bába koktél?
Egy olyan ital keverék, ami néhány órán belüli erős szülőfájásokat ígér. Nevét onnan kapta, hogy régen a bábák előszeretettel alkalmazták a kismamáknál, akik már szülésre “érettek” voltak.
Hozzávalók:
- 20 ml ricinus olaj (gyógyszertárban kapható)
- 20 ml pálinka vagy vodka
- 2 dl baracklé
Ezt az italt kell minél gyorsabban meginni.
Saját tapasztalat: egyszer próbáltam csak ki, mert őszintén szólva én vonakodom a terhesség alatti alkohol fogyasztástól, még akkor is, ha már a végén járok. Egyébként az íze szörnyű… azon kívül, hogy hasmenést okozott nálam nem indított be semmit – ❌
3. Málna levél tea
A málnalevél tea fellazítja a kismedence izomzatát, ezzel meggyorsíthatja a vajúdást. Méregtelenítő, salaktalanító hatása miatt pedig az utolsó hetekben kitisztítja a bélrendszert. Ez szintén megkönnyíti a vajúdás elindulását. Mivel a bélrendszerre hat, ennek révén a méhizomzat is mozgásba jön és ezzel segíti az első fájások kialakulását. Sokan csodahatást tulajdonítanak neki, azt várják, hogy gyorsabb vagy könnyebb lesz a vajúdás, pedig mint a fentiekből is kiderül, inkább abban segít, hogy a bélrendszer kiürüljön és amikor elérkezik az idő, könnyebben beinduljanak és rendszeresebbé váljanak a fájások.
Elkészítése:
2-2,5 deciliter forró vízhez adj egy teáskanál szárított málnalevelet, majd 10 percig hagyd állni lefedve. Szűrd le, ezután hűlve fogyaszthatod napi 1 alkalommal. Herbáriában, gyógyszertárban, dm-ben biztos kapható.
Nem szabad alkalmazni terhességi cukorbetegség esetén, valamint szoptatás alatt, mert a tea fogyasztása után hirtelen lecsökkenti a vércukorszintet.

Saját tapasztalat: Első terhességemnél iszogattam. Tény és való, hogy viszonylag könnyű szülésem volt, de 40+5 naposan indult meg a lányom. Viszont a másodiknál nem ittam és az volt a legkönnyebb és leggyorsabb szülésem eddig (40+4). Szóval szerintem ez inkább a genetikai hajlamon és a testi adottságokon múlik, hogy kinél mikor és hogyan érkezik a baba. Na meg szerencse kérdése is. Viszont ami biztos, hogy ártani nem árt ha iszogatjuk, már csak a méregtelenítő hatása miatt is -❓
4. Orgazmus
A testi örömök megélése méhösszehúzódásokat okoz. Ezt egy oxitocin nevű hormonnak köszönhetjük, ami együttlétek során megemelkedett mennyiségben kerül a véráramba. Nem véletlen, hogy egyes kismamákat eltiltanak a nemi élettől bizonyos esetekben, például fenyegető lepény leválás esetén. Viszont erre az utolsó pár hétre már mindenki beleadhat apait-anyait, ha bírja.
A mellbimbók stimulálása szintén oxitocint szabadít fel, így ezzel a módszerrel is tudunk méhösszehúzódásokat generálni.
Ha a szülés nem indul meg a 41. hétig, akkor a kórházban mesterséges oxitocinnal próbálják ingerelni a méhet, hogy az izomrostok összehúzódása megindítsa a szülési folyamatokat.

Saját tapasztalat: őszinte leszek, nekem így az utolsó hetekben nem igazán esik jól semmi féle érintkezés. Maga az együttlét számomra nem kellemes, inkább fájdalmas. Persze van más módja is az örömszerzésnek, de hatalmas pocakkal valahogy sehogy sem az igazi. Ezek ellenére azért próbálkoztunk vele, de nem volt sikerélmény. Viszont aki bírja, kipróbálhatja rendszeresen. Ebben látok lehetőséget, hiszen eleve oxitocin szükséges az összehúzódásokhoz, így ha rendszeres az orgazmus akár a fájások is rendszeressé válhatnak – ❓
5. Csípős és fűszeres ételek
Állítólag egyes fűszerek és gyógynövények alhasi vérbőséget okoznak, emiatt nem ajánlják a terhesség alatti túl fűszeres étrendet. Ilyen növények például a rozmaring, a bazsalikom, a majoránna és a kakukkfű is.
Viszont ez a feltételezés valószínűleg csak egy tévhit, ugyanis nincsen semmilyen bizonyíték arra, hogy a fűszeres ételek fogyasztása jelentős kockázatot jelentene a fejlődő magzatra nézve.
Amit kiválthatnak a fűszeres ételek – de ehhez még terhesnek sem kell lenni – az a gyomorégés valamint a különféle emésztési problémák. Ezek a mellékhatások nem veszélyesek, de jobb, ha mértéket tartunk. Ráadásul a gyomorégés fűszeres ételek fogyasztása nélkül is elég gyakori panasz várandósan.
Saját tapasztalat: nem vagyok oda a csípős ételekért. Anno, mielőtt befeküdtem a kórházba megtettem egy nagy tányér csípős kínai tésztát. Megküzdöttem vele az tuti, de hatása nem volt – ❌
+1. Frontok
Plusz egyként az erősebb időjárás változásokat mondanám. Ezekre nem vagyunk befolyással, hideg frontok, meleg frontok jönnek, mennek minden évszakban. Hatásukat a hirtelen légnyomás változások okozzák, emiatt van, hogy egyeseknek megemelkedik a vérnyomása, fáj a feje, mások esetleg szédülnek is front átvonulásokkor.
De mi a helyzet a szüléssel? Tényleg beindulnak a babák a frontra?
A meglepő tény az, hogy IGEN. Az okát nem sikerült még kideríteni, de a kórházak szülészeti osztályán dolgozók is megerősítik, hogy az erősebb időjárás változások jelentkezése során emelkedik a szülések száma.

Saját tapasztalat: őszinte leszek, az én babáimat hidegen hagyták a frontok is, jól elvoltak a lakosztályukon. Viszont tény és való, hogy amikor bent voltam a kismama osztályon és front érkezett sokaknál tényleg beindult a szülés. Képzelhetitek mennyire irigy voltam 😂 Tehát igen, a frontok (egyeseknél) tényleg beindíthatják a szülést – ✅
Nektek volt olyan praktika, ami bevállt esetleg? Várom a tapasztalataitokat kommentben 🙂
Témához kapcsolódó cikkek:
- Felesleges holmik, ami csak a helyet foglalják a kórházi bőröndödben
- Hasznos dolgok, amiket mindenképp rakj be a kórházi bőröndödbe mielőtt szülni indulsz
- Amikor a terhesség már tényleg terhes – 36. hét

Hozzászólás