S. V. Vivienne Blog

Azthiszem ez az a pont, amikor már minden kismama úgy érzi, hogy sose lesz vége a terhességnek. A napok vánszorognak, mindenünk fáj, mozogni is alig tudunk, de ha pihenünk, már az sem kényelmes sehogysem.

A kórházi csomag is (jó esetben) türelmetlenül várja az indulást a nagy útra. Közben mi még újra és újra előszedjük és ellenőrizzük, hogy tényleg minden fontos dolgot eltettünk?

Valahol már áll a kiságy és a babaszoba frissen várja, hogy újdonsült lakója megérkezzen és birtokba vegye.

Nos, ezek nem mi vagyunk. Nálunk a kiságy még az összerakásra és egy portörlésre vár, a rácsvédő és a baldachin a szennyesben pihen. De legalább a babatakarókat és lepedőket már kimostam…

Káosz kint, káosz bent, káosz mindenhol…

Az én napjaim jelenleg olyan szinten követhetetlenek számomra, hogy sokszor az utolsó utáni pillanatban jutnak eszembe dolgok. Hiába vezetem két naptárban is a sok programot, mostanában többször is sikerül rosszul felírnom az időpontokat.

Pont az imént égettem be magam egy kutyakozmetikus ismerősöm előtt (magammal rántva a férjem is). Két héttel ezelőtt foglaltam időpontot hozzá a kutyusaimnak, akiknek a szőre most a várandósságom miatt eléggé elhanyagolt állapotban van. Egy ideig csinálgattam még a kozmetikát, de január óta már nem, mert kezdett eléggé “terhessé” válni a dolog. Tehát a lényeg, hogy bejelentkeztem két elhanyagolt kutyussal csak nyírásra. Mindenhova a 15 órát írtam fel. Erre 13:20-kor csörög a telefonom. A kozmetikus volt, hogy akkor nem megyünk ma? 13 órára volt időpontunk… Na, szuper… Gyorsan megkérdeztem a férjem, hogy le tudná-e vinni a kutyikat a kozmiba sürgősen. De egyedül, mert persze Boot előtte 10 perccel alattam el… Mondanom sem kell, hogy mennyire örült nekem, hogy az ő feje ég majd az én hülyeségem miatt… Beismerem, köcsögség volt részemről. De nem szándékosan. Én 9 hónapja nem vezettem (és előtte is friss jogsis voltam), nem tudtam levinni őket. Boot pedig nem akartam még keltegetni, meg felöltöztetni, mert sürgősen kellett lemenni, hogy még beférjenek az időbe… Persze így utólag az lett volna a jó megoldás, hogy kérek egy másik időpontot, ehelyett, hogy rohamtempóban lezavartam a férjem magam helyett beégni… 🤦🏼‍♀️ Pontosan úgy viselkedtem most, mint amilyen gazdi a kutyakozmetikusok rémálma, annak ellenére, hogy én is az vagyok… Szörnyen szégyellem magam…

Másik eset, ami kicsit vidámabb sztori: múlthéten csütörtökön volt időpontom a körmösömhöz. Furcsálltam, hogy délelőttre kértem, pedig amikor Hubby dolgozik, akkorra nem szoktam ilyesmit tervezni, hogy Boot ne kelljen magammal vinnem. Hát mindegy, akkor elviszem, gondoltam. Szóval kettesben fél óra alatt szépen lesétáltunk a városba. Már majdnem ott voltunk a szalonnál, amikor írtam a körmösnek, hogy 5 perc, és ott vagyunk. Erre ő vissza ír, hogy „Hol???? Du 3-ra vagy beírva baba!“. Lefagytam, majd három mély lélegzet után mondtam Boonak, hogy anya benézte az időpontot, szóval megyünk haza… Szegény nem is értette, hogy most mi van, úgy volt, hogy megyünk a körmös nénihez, aztán akkor mégsem?… De legalább sétáltunk egy jót. Ő jó nagyot aludt délután, én pedig újra lementem a szalonba, ezúttal egyedül.

Tehát igen… Káosz van a fejemben, nem is kicsit…

És ez a káosz ugyanúgy megvan a környezetemben is.

Hirdetjük a házunkat, cserébe jönnek az ingatlanosok megnézni, ajánlatot tenni. Minden nap egy új… Már nem bírom, hogy minden nap úgy nézzen ki a házunk, mint ahol nem is él senki. Persze egyre jobban elhagyom a dolgokat, ma már elől hagytam a szátítót a ruhákkal, és a gyerekszobában sem sorakoztak a játékok katonasorban. De lesz*rom, nekem ehhez már rohadtul nincs energiám, hogy egész nap csak pakoljak. Őszinte leszek, sose fogom megérteni azokat az anyukákat, ahol mindig rend van a házban. Én képtelen vagyok minden nap rendet rakni. Az elmúlt másfél hét a bizonyíték arra, hogy ezt nem bírnám csinálni állandóan. Másból se állna az életem, csak a pakolásból, takarításból… Véget nem érő láthatatlan munka… Többek közt ezért is nem vagyok én egy tökéletes anya, se tökéletes háziasszony. És nem is leszek soha az…

Szeretnék már szülni, de azért félek is tőle

Mostanában mindenkinek a legnagyobb higgadtsággal mondom, hogy “úgy mennék már szülni”. Ez valahol igaz is, de nem magát a szülést várom, inkább a nagy találkozást, amikor végre a kezemben tarthatom a kisfiamat 🩵 Közben pedig rettegek, hogy milyen lesz maga a szülés. Eddig szerencsésnek mondhatom magam, egyik lányommal sem vajúdtam sokáig és a szülés sem volt hosszú idő. Viszonylag hamar megvolt mindenki. Igaz, először szétszakadt a méhszájam, másodjára meg gátmetszés lett, de harmadjára már gátvédelemmel szültem. Ugyan kicsit nehezebb volt, mint “egyszerűen csak” tolni, de megérte a gyors felépülésért cserébe. Szóval most azon pánikolok, hogy negyedjére milyen lesz, hogy fog sikerülni? Szörnyen kimerültnek érzem magam, egész nap csak aludnék. Így is ügyesek leszünk? Máskor is ennyire fáradt voltam előtte? Cikáznak a kérdések a fejemben…

Hajnalban jött néhány olyan görcsös fájdalom, amire azt hittem, hogy már a rendes fájás előszele. Kissé pánikba is estem, mert Hubby nemrég még sörözött. Plusz eszembe jutott, hogy az utolsó leleteim még nyomtatásra várnak. Szerencsére borotválkozni borotválkoztam este, de hajat mosni se ártott volna… Agyaltam másfél órát és közben eltűnt a fájás. Megnyugodtam, bár közben csalódott is lettem… Jó lett volna túlesni rajta… Hát, ez egy érzelmi hullámvasút a javából🎢

Feldúltság, türelmetlenség, lobbanékonyság

Ez a három tulajdonság jellemez engem az elmúlt napokban (ja meg a feledékenység…el is felejtettem…😜). Minden vagyok, csak nyugodt nem. Izgulok a költözés miatt, de főként amiatt, hogy mikor kel el a házunk és mennyiért. Szerencsére a miskolci rezidenciánk már foglalózva van, így úgymond arról le van a gond. Félig. Most van fél évünk eladni a miénket. Persze annál hamarabb kéne, mert augusztusban már ott kellene lennünk és belakni, hiszen szeptemberben kezdődik az új suli, ovi.

Közben április 10-én elindítottam a legújabb vállalkozásomat, a TonkaBaby – babavilágot, ahol minőségi szilikon gyönygyökből és bükkfa kiegészítőkből készítek cumiláncokat (tervszerint hamarosan rágókákat, baba mérföldkő kártyákat és más cukiságokat is). És ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztem egyből robban a fejem 😂 Tegnapelőtt azon dühöngtem, hogy az alapanyag webáruház, amit kinéztem magamnak eléggé le van lassulva készlet feltöltés szempontjából. Sok szín, amit szeretnék, el van fogyva. Persze még csak most kezdtem el foglalkozni vele és a hétvégén rendeltem meg a második adag alapanyagot, tehát nincs minden veszve. Hátha hamarosan frissül a készlet. Csak ilyenkor annyi ötletem van… megszállják a fejhadi szállást és nem mennek el, amíg valami nem történik az ügyben. Valami végleges. Tehát vagy megvalósítom, vagy rájövök, hogy ez sehogy se megy és elengedem. Persze mindezt úgy csinálom, hogy közben iszonyúan türelmetlen vagyok, mindent azonnal véghez akarok vinni. Főleg hogy sürget az én Tonka bébim születése is, hiszen ha megszületik, akkor ki tudja mennyi időm lesz megint…

Jó, amúgy tudom. Amikor megszületik, leteszek mindent és relax lesz. Muszáj. Egyrészt az első néhány hónap mindig húzós az éjszakázások miatt. Plusz szülés után lassan nyári szünet is lesz az oviban, tehát minden gyerek itthon lesz 0-24-ben. És akkor itt a költözés is (remélhetőleg), ami szintén egy “jó kis” projekt lesz így nyárra. Aztán hipp-hopp el is telik és azon kapom magam, hogy Annát iskolába kell vinnem, Emma és Boo mennek az új oviba, közben Tonka baba pedig már 4 hónapos lesz… Na, majd talán akkor lesz újra egy kis időm, amikor megint mindenki suliba/oviba lesz. Talán… 😅

Szerintetek lehet vállalkozást vezetni kis gyerekek mellett? Mi a véleményetek? Nektek van valami olyan hobbitok, amiből jön némi pénz a zsebetekbe? Írjátok meg kommentben 😊

---

---